8. fejezet

-Íííííííííííííííííí-futott be Aiden a nappaliba.
-Szia Aideen!!-öleltem át a kisfiút.
-Jó napot Mr. és Mrs. Jules!-nyújtottam a kezem az apának, az utóbbit pedig két puszival üdvözöltem.
-Örülök, hogy újra látlak Jenna!-mosolygott Mrs. Jules.
-Én is nagyon örülök maguknak!-viszonoztam a mosolyt.
-Na indulhatunk?-szólt Mike segítségkérően, mert Aiden a nyakában ült és ütögette a fejét.
-Induljunk!-szólt Mr. Jules. Kár, én még elnéztem volna ahogy az 5 éves kis srác püföli a bátyját. Na mindegy, majd legközelebb.
Okos fejjel azt gondoltam hipp-hopp odaérünk Rómába. Aha. Nem. Több mint egy órát utaztunk a repülőtérre, mert, hogyha kocsival mennénk, utaznánk vagy 10 órát. Hupsz. Ezt nem tudtam. Mindegy, szerencsére repcsivel 45 perc alatt odaértünk és csodálhattam azt a gyönyörű várost. Tele volt emberekkel, és csodás épületekkel. Annyira más volt mint Anglia.
-Na??-mosolygott Mike.
-Na? Na? Ez csodálatos!!-mondtam majd kattintottam pár képet a telefonommal. Ekkor nem érdekelt,  hogy összevesztem a barátaimmal, nem érdekelt, hogy kábé nincs hol laknom, nem érdekelt semmi, mert Róma magába vonzott.
-Menjünk a Colosseumhooz!! Ott még most is vannak gladiátorok? Úúúú és ott harcolnak, és van kardjuk is meg minden!!-kardozott a képzeletbeli kardjával Aiden(?),Toby(?),tudom is én.
-Perszee! Hogyne Toby. Még most is harcolnak.-hagyta rá Mike.
Akkor menjünk a Colosseumhoz!!-nevetett Mrs. Jules és leintett egy taxit. A forgalomtól eltekintve (sok..soksok..soksoksok autó mindenhol) viszonylag hamar odaértünk. Az út túloldalán a taxiból kiszállva már láttam a Colosseumot. Hatalmas volt! Lehetetlen volt nem észrevenni. Azt gondoltam, hogy mivel régi,és igen-igen kopott épület, nem lesz szép, de pozitívan csalódtam! Ez gyönyörű!!
-Bemegyünk?-kérdeztem.
-Nem. Fölösleges. Van egy vezető aki arról mesél, hogy régen állatokkal harcoltak a gladiátorok és egy pincében tartották őket,mármint az állatokat, ami mára leomlott, így hát nem érdemes bemenni.-szólt Mr. Jules.
-Értem.-biggyesztettem le az ajkam.Én bementem volna.
Kattintottam párat és mentünk is tovább. Először a Constantinus diadalívet, majd a Viktor Emanuelt (Vittoriano) néztük meg. Kb. végigfutottuk az egészet, mert Rómába annyi minden van! Majd Mrs. Jules kérésére elmentünk a Spanyol lépcsőhöz, majd az én kérésemre megnéztük a Trievi kutat.
Igen, a Trievi kút volt az amiről igazán tudtam is valamit, azt is néhány olasz filmből, de nem baj.
-Szóval dobjak bele aprót? Minek?-kérdezte Mike, mert számára értelmetlen volt az egész. Igen, Mike rengeteg mindent ismer itt Rómában, még a Trievi kutat is, de azt nem tudja milyen ősi mondák fűződnek hozzá. Én tudom, hah!
-Ahhj Mike! Már elmondtam, aki beledob egy aprót az visszatér ide!-magyaráztam neki.
-Én nem dobtam bele egyszer sem aprót, pedig már harmadszorra vagyok itt.-mosolygott.
-De az úúúgy nem jó!!Akkor dobj bele kettőt!-'dobtam' fel a következő ötletet.
-Kettőt? Erre is van egy mondád?-nevetett ki. Ahh ez az amerikai akcentus!!
-Persze. Na, ha kettőt dobsz bele akkor az segít a házastárskeresésben.-magyaráztam. Erre ő jól kiröhögött és azt mondta akkor majd inkább dob bele hármat.
-Nem jóóó! A Három segít a válásban!!-tiltakoztam.
-Mi van???-nevetett fel megint.-Jó akkor én inkább nem dobok semmit.
-Dobj bele egyet te szerencsétlen!-fogtam a fejem. Mike elővett egy eurót és már majdnem elhajította, de még időben meg tudtam fogni a kezét.
-El ne dobd!!-kiáltottam rá.-Háttal kell, jobb kézzel, bal váll fölött.Erre felhúzta a szemöldökét, megfordult majd beledobta az aprót a kútba, úgy ahogy kell.
-Ez a beszéd! Tudod te!-mosolyogtam, és közben néztem a kis Aident aki vagy huszadik aprót dobálta a vízbe. Hát igen, a szülők se tudták nagyon leállítani.
Készültem én is a dobásra, már megfordultam és akartam hajítani, de Mike rám szólt.
-El ne dobd!! Ezt nem így kell!! Köpj rá egyet csak úgy ééér!!-utánzott engem. Haha..
-Ez igenis komoly dolog! Balszerencsés lehetsz, ha nem úgy csinálod ahogy kell.-szóltam.
-Tényleg nagyon komoly dolog! Na köpj rá!-dramatizálta túl.
-Rá nem köpök!!-emeltem fel a szemöldököm.
-Akkor majd én!-kezdte el de leállítottam, ráköptem majd hátradobtam,
-Most szerencsétlen leszek!-biggyesztettem le az ajkam.
-Akkor dobj bele még egyet!-mondta.
-De az nem jó, mert az a házastárskeresésben segít!-magyaráztam.
-Jenna! Dobd bele!!-utasított. Huh, szerintem kicsit idegesítem. Beledobtam a második aprót is, immáron köpés nélkül!!
-Na befejezted?-kérdezte Mike.
-Azt hiszem.-mosolyogtam.
-Jenna képzeld huszonöt aprót dobtam bele!!-lelkesedett Toby.
-Hűhaaa!!-tátottam a szám. Azért ez kicsit sok.
-És rájuk is köptél?-kérdezte Mike.
-Nem. Miért, rá kell?-kérdezte Toby.
-Igen. Szóval szerintem menj bele a kútba és keresd meg őket!-nevetett Mike. Toby azonnal fogta magát és elindult a szökőkút felé de anyja megfogta.
-Miikee! Mire vetted rá a testvéred?-kérdezte.
-De anya, vissza kell mennem,így nem lesz szerencsém.-húzogatta a karját Mrs. Jules kezei közül, eközben Mr. Jules a kút túlsó oldalát tanulmányozta.
-Aiden először is, nyudj le, másodszor pedig, annyi aprót beledobtál a kútba, hogy biztosan szerencséd lesz!-mondta Mrs. Jules.
-De Mike azt mondta..-kezdte, de Mrs. Jules közbeszólt:
-Ne hallgass a bátyádra,butaságokat beszél, igaz Jenna?-nézett fel rám.
-Teljes mértékben!-helyeseltem.
-Jól van Jenna, jössz te még az én utcámba.-bólogatott lassan Mike.
-Az biztos, tekintettel arra, hogy nincs hol laknom.-meredtem magam elé.
-Mondom, hogy laksz nálam amíg nem oldódik helyre minden!-magyarázta Mike suttogva, hogy Mrs. Jules és Aiden ne hallják, bár szerintem amúgy se hallották volna mert Aiden épp siránkozott az aprói miatt.
-De Mike, nem érted, nem fog megoldódni semmi, egy életre megharagudott rám!!-mutogattam össze-vissza.
-Legjobb barátnők vagytok ugyan már!-legyintett egyet majd elment. Legjobb barátnők voltunk, csak, hogy helyesbítsek.
Még elmentünk pár szuvenír boltba aztán indultunk is, mert ment a gépünk sajnos. Róma fantasztikus, vissza kell még jönnöm! Nem volt elég egy nap, túl kevés, annyi mindent meg lehetett volna nézni, de mi csak az egyik részében voltunk. Na mindegy, majd legközelebb.
Kb. este háromnegyed tizenegy felé érhettünk haza, hulla fáradtan. Mr. Jules-ék Frederico házához (ahol az öt fiú is lakik) raktak ki. Ragaszkodtam hozzá, hogy ne vigyenek el Nancyékhez. Ők még nem tudják, és nem is kell, hogy meg tudják.
-Hulla vagyook!-dőltem le a fotelre.
-Mi van, nem bírtad a tempót?-jött be a szobámba Josh, Mike egyik barátja.
-Hát nem azt mondom, hogy nem bírom, csak végigrohantuk az egészet és leszakad a lábam.-masszíroztam a combom.
-Hát velük így szokás.-mosolygott.
-Voltál már te is velük??-kérdezem.
-Voltam, csak én nem Rómába,hanem hegyet mászni, hidd el az rosszabb!-meredt maga elé.
-Hegyet mászni? Ők ilyen hegymászós család?-gondolkodtam el mert azért ezt nem gondoltam volna.
-Durván hegymászós család.-magyarázta.
-Na és Aiden?-érdeklődtem, mert azért egy öt éves kisfiúval csak nem olyan 'durva' az a hegymászás.
-Aiden akkor nem jött, de hidd el az a gyerek jobban bírja a tempót mint mi.-bólogatott. Igen ezt már én is észrevettem ma. Amikor én öt éves voltam nyöszörögtem ha akár öt percet is kellett sétálni valahová, ő pedig egyszer sem. Hihetetlen.
-Szóval hegymászás.-bambultam el.
-Hegymászást hallottam?-jött be a szobába Mike.
-Igen, Jennának épp azt ecseteltem, milyen király veletek hegyet mászni.-ütögette meg a hátát Josh.
-Azt is elmesélted neki, hogy mennyire hisztiztél mikor még a hegy felénél sem jártunk??-mosolygott gonoszul Mike Joshra.
-Az a rész kimaradt,és amúgy sem érdekelné.-mondta Josh.
-Dehogyneem! Meséld csak el!-nevettem.
-Áhh!-legyintett.-Képzeld Mike, Jenna szeretne veled elmenni hegyet mászni.
-Tényleg?-nézett rám Mike.
-Hát igazából..-kezdtem de Josh közbeszólt.
-Persze,persze, holnap mehetnétek is ugye Mike??
-Jó, hova megyünk?-kérdezte Mike. A francba. Josh gonoszul rám vigyorgott majd kiment a szobából.
-Mondjuk, erre a hegyre ahol lakunk, még nem voltam fent!-mondtam őszintén, mert terveztem, hogy egyszer fölmegyek rá, nem is olyan nagy szóval épp nekem való.
-Ez nem hegy, ez egy domb,de rendben, legyen.-mosolygott. Ekkor még nem sejtettem, hogy hihetetlen nagy hibát követtem el ezzel, hogy ezt a "hegyet" javasoltam,és ekkor még azt sem tudtam, mi fog történni...

7. fejezet

Hazafutottam miközben szakadt az eső. Mondhatom, szuper volt, és ennél "jobb" nem is lehetett volna a napom..

Jeeennaa! Miért vagy csurom víz??-futott oda hozzám Nancy.
Mert esik az eső?!-ráncoltam össze a szemöldököm.
Nagyon vicces.-öklözött vállba.
Az a nő fölidegesített.-ráztam meg magam.
Miért?Mi történt?-kérdezte, majd lejött Tony is.
Hát veled meg mi történt?-kérdezte.
Azt próbálom elmesélni!-forgattam a szemem.
Valakinek rossz napja van.-jegyezte meg. 
Elmeséltem nekik a történetet elejétől a végéig, hogy Elizabeth milyen ellenséges nőszemély,és, hogy nem kértem a segítségéből.
Hát Jenna, ez jól elb*sztad, már bocs.-nevetett fel harsan Tony.
Szerintem nem kérdeztelek.-vigyorogtam rá mérgesen.
Szerintem befejezheted!-szólt vissza.
Szerintem majd én eldöntöm mikor fejezem be!-néztem farkasszemet vele.
Hihetetlen gyerekes vagy.-nevetett egyet majd elment. Eközben Nancy semmit nem szólt, csak állt, karba tett kézzel.
Te nem szólsz semmit?-kérdeztem.
Miért? Hogy velem is veszekedj?-kérdezett vissza.
Na neked meg mi bajod..??!-fújtam ki a levegőt.
Talán csak az, hogy mindenkin keresztül gázolsz és csak magaddal törődsz!-ordított rám. Húha.
Jajj bocsánat. Igazán jó barát vagy,hogy pont a mai napon összeveszel velem.Köszönöm!-ráztam a fejem nevetve.
Ja, hogy én lettem a rossz barát?? Vicces, mert tudod, ha én nem megyek el mindennap hozzád és nem rángatlak ki a rohadt szobádból akkor még most is ott ülnél és sírnál!!!-kelt ki magából Nanc, húh ilyennek még nem láttam.
Tudod, talán jobb lenne.-vicsorogtam rá.
Igen? Akkor igazán visszamehetsz.-vicsorgott vissza,mire én fogtam magam és elmentem mellette a lépcső irányába, de utánam szólt: Adam biztos örül, hogy nem kell már téged elviselnie.
Őt ne keverd ebbe bele!-förmedtem rá.
Már, hogy ne keverném bele? Amiatt van ez az egész, hogy nem tudod feldolgozni, hogy meghalt. Igen Jenna, ő MEGHALT és soha nem jön vissza. És ahelyett, hogy mindenkivel ordibálsz, és egy lépést nem teszel, hogy segíts nekem vagy akár Tonynak, és ezek mellett még elviselhetetlen a viselkedésed is. Itt van Mike, aki valamilyen oknál fogva keresi a társaságod, de te nem egyszer, nem kétszer inkább hazudsz neki, mintsem elmennél egy kicsit többször kikapcsolódni vele. Nem érdemelsz egy ilyen barátot mint Mike! Nem érdemelted meg Adamet! És nem érdemled meg, hogy szóba álljon bárki is veled! Meg ez a szerencsétlen néni, aki látja rajtad, hogy bajban vagy, és segíteni próbál, vagy ha nem is segíteni, legalább beszélgetni kicsit, de te őt is eltaszítottad. Mindenkit eltaszítasz magad körül! Jobb ha magadba nézel!-lökte ki magából.
Befejezted?!-nevettem fel, mert egyáltalán nem tartottam igaznak amit ő mondott.
Nem Jenna. BefejezTÜK. Menj el...-nézett rám lesajnálóan.
Ezt akarod?!-vigyorogtam.
Ezt.-bólintott.
Meg kapod amit akarsz, mint mindig. Öt perc és itt sem vagyok Virágszálam.-indultam fel a lépcsőn.

A bőröndjeimbe összegyűrtem az összes ruhát, a képeket beledobáltam és valóban öt perc alatt végeztem is. Lementem a lépcsőn, körbenéztem, és láttam, hogy Nancy az asztalnál ül háttal nekem, előtte pedig Tony áll, és dühösen figyel. 
Megérdemlitek egymást!-vágtam oda nekik, majd kinyitottam az ajtót és indultam el esőben a nagyvilágban. Gyorsan felhívtam Mike-ot, hogy megkérdezzem, aludhatok-e nála, ő persze azonnal belement, és egy megbeszélt helyre jött értem a kocsijával, majd indultunk hozzájuk. Nem a szüleihez, hanem abba a házba ahol az öt fiú lakik.
Chiao Nancy!-köszöntött Frederico, majd a többiek is. Mike felküldött a szobájába, hogy öltözzek át, majd feljött ő is és leültünk a fotelére. Neki is elmeséltem az egész napomat. A távcső keresést, Elizabethet, Tonyt, Nancyt, Adamet, Nancy véleményét rólam..Ja és persze, hogy kidobtak.
Na?-kérdeztem sírva, mert hogy nem tudtam bent tartani a könnyeimet, egész nap bennem voltak.
Én nem megbántani akarlak Jenna, de.. szerintem, lehet igazuk van.-szólt halkan,
Nekik?? Miért lenne igazuk? Nancy azt mondta, Adam örülhet, hogy nem kell engem elviselnie. Ez a barát? Ez??-kérdeztem.
Igen, igazad van neked is, de lehet kicsit túllőttél a célon.-mondta.
Na ne már, hogy te is egy olyan emberré állj aki még csak nem is a barátod.-lepődtem meg.
Nem én csak... Tudod mit? Ezt a beszélgetést most hanyagoljuk, pihenj le és majd holnap megbeszéljük.-mosolygott rám.
Rendben. Őő, holnap szombat?-kérdeztem.
Igen.-válaszolta.
Akkor holnap megyünk Rómába igaz?-emlékeztettem magam.
De nem kell mennünk ha nem akarsz.-mondta.
Dehogynem!! Nagyon szeretnék!-erőltettem magamra egy kis mosolyt.
Biztos?-kérdezte.
Persze. Mike, kérlek, ezt ne mond el a szüleidnek jó?-könnyeztem.
Dehogy mondom!-mosolygott.
Köszönöm! Mindent! Te igaz barát vagy!-néztem rá könnyezve, majd szorosan megöleltem.

Mike tényleg fantasztikus barát. Hozott föl enni, adott törölközőt, megnevettetett,és felajánlotta, hogy elvisz egy ismerőséhez aki Angliába lakik, hogy megnézzük a csillagom.
Mit csinálsz?-kérdeztem az ágyán ülve.
Filmezünk.-válaszolta miközben ügyködött valamit a tévén.
Úú szuper!-tapsikoltam, majd Mike odaült mellém és együtt néztük a vígjátékot.

Reggel Mike ágyában(!!) ébredtem, ő pedig mellettem feküdt, a tévé pedig még mindig ment. Elaludtunk volna a film közbe? Jajjaj. Megpróbáltam felülni az ágyról, hogy megkeressem a telefonom. 6:55. Egy óra és indulunk. Odamentem a tévéhez és lekapcsoltam, majd hallottam, hogy Mike mocorog.
Szia!-szóltam.
Jó reggelt! Jól emlékszem, hogy elaludtunk a filmen?-kérdezte.
Igen.-válaszoltam.
És jól emlékszem, hogy mellettem aludtál?-nevetett fel.
Igen, de csak véletlen!Bocsi.-húztam el a szám.
Jobbat aludtam így, meg kéne ismételni.-nevetett.
Miiiike!!-dobtam rá a fotelről a párnát.
Jó máá'. Inkább öltözzé' asszony!-szólt vissza.

Te döntheted el..

Sziasztok!:)

Úgy döntöttem belevonom a TI ötleteiteket a történetembe. Így hát, ha van bármiféle ötletetek egy rész megvalósításához, azt küldjétek el nekem lent komiba, vagy facebookon üzenetben, vagy az e-mail címemre: ablogwriter3@gmail.com

Ez az ötlet csak úgy kipattant a fejemből, de bármit írni lehet. Lehet az egy egész történet (de kizárólag az én szereplőimmel), vagy egy párbeszéd, vagy egy hely ahová menjenek el, vagy, hogy esetleg más szemszögéből is írjam-e a történetet, egy szóval bármi amit ti szeretnétek.  Lehet egy szó, vagy akár 3 oldal is. Mindent elolvasok, és a legjobbakat beleírom a történetembe. :) Köszönöm:* Hamarosan új rész:)

6. fejezet

Ma, pontosan 6 hónapja, Január 2.-án vesztettem el őt. Emlékszem, hogy még terveztük, hogy együtt elmegyünk Spanyolországba a nyáron. Most már engem is elengedtek volna csak vele, senki mással. De már mindegy. Ehelyett itt ülök a szobám teraszán egyedül. Jó, nem mondom, hogy nem imádom Olaszországot, de..de nélküle nem. Minden nap egyre nehezebb. De tudom, hogy egyszer újra láthatom.

Szia Jen!-szólt halkan, már-már simogató hangon Nancy. Ezek szerint ott állt mögöttem, de mióta?
Szia.-szóltam rekedten.
Hoztam kávét.-nyújtotta át a bögrét.-Figyelj, menjünk el itthonról Tonyval?
Nem, nem, fölösleges.-mondtam.-majd én inkább elmegyek sétálni.
Biztos?-kérdezte, mire bólintottam.-És mit tervezel mára?
Igen.Nem tudom, akarok valamit, valamit amit föntről is lát, és emlékszik rá..tudod, az emlékére-mondtam.
Igen.Jenna..-kezdte.-valamit el kéne mondanom.
Mit?-kérdeztem meglepetten.
Tudod, a 2. évfordulótokra Adam készült neked valamivel, amit...amit nem sikerült odaadnia, és... csak én tudtam róla, mert engem kérdezett meg, hogy örülnél-e neki, így.. így most ez nálam van.-mondta.
Tesssééék??? Te tudtál róla és nem mondtad el??-mérgesedtem fel.
Jen, végighallgatsz??-kérdezte még mindig nyugodt hangon.
Igen.-válaszoltam még mindig dühösen.
Szóval, újra kellett csináltatni az egészet, ami elég macerás volt, mert ugye.. a beleset közben..az iratok.. megsemmisültek.. szóval rengeteget kellett telefonálnom, sőt el kellett mennem újracsináltatni, és a múlthéten küldték ki a levelet.-mondta.
Milyen levelet??-kezdtem könnyezni.
Ezt.-vette ki az újságok közül, amiket a kezében hordott.Sietve kibontottam és akkor láttam meg. Vett nekem egy csillagot. Egy csillagot a rohadt életbee!!! Azonnal elkezdtem zokogni.
Írt még mellé valamit, de nem tudom,hogy mit mert..a balesetben..szóval.. igen. Jenna ne sírj!!-kezdett el ő is sírni és átölelt.
Meg kell néznem közelebbről!!-szóltam pár perc elteltével.
Mit?-törölgette a szemét.
A csillagot. Hol lehet közelről megnézni, vagy is ilyen csillagászati távcsővel?-kérdeztem.
Nem tudom, talán a városban meg kéne kérdezni.-mondta.
Jó, kisírom magam és bemegyek.-helyeseltem, majd Nancy kiment a szobából.Szóval,vett nekem egy csillagot. Nem is tudom mit szóljak. Ez.. túl sok, ismét. Miért neki kellett elmennie?? Annyira igaz, hogy mindig azok mennek el akik a legértékesebbek voltak az életben, akik meg semmire se valók, ők itt maradnak 90 éves korukig. Imádom. 
Jött egy sms-em Miketól, ő nem tudja, hogy ma nem kívánok kimozdulni, max csak a csillag miatt.

 Gyorsan vissza is írtam neki,majd elindultam a városba gyalog. Már egészen kezdek hozzászokni ehhez  a napi be gyalogláshoz. 

A városba érve természetesen a faliújsághoz mentem hátha van kirakva olyan, hogy csillaglesés. De hát én is tudtam, hogy nem lesz, meg egyébként sem tudok olaszul, de hátha. Aztán néhány embert megkérdeztem, hogy tudnak-e nekem segíteni. Hát hogy is mondjam, fele nem értette mit akarok, mert hogy én csak angolul, vagy mutogatva tudok velük beszélni, másik fele pedig elhajtott mielőtt kérdeztem volna tőlük valamit, kedvesek. Hihi. Aztán úgy döntöttem feladom, és leültem a szokásos kis szökőkutamra az én szokásos kis szerelmespárjaimmal. Majd pillanatokon belül ott termett fölöttem valaki.

Szia!-szólt egy öreg néni, olyan 70 év körül lehetett.
Jó napot, miben segíthetek?-kérdeztem.
Valaki mondta, hogy keresel távcsövet amivel csillagot lehet nézni.-mondta vékonyka hangján.
Igen-igen, tudna segíteni??-csillant föl a szemem mai nap először.
Azt hiszem igen, van a padlásomon egy régi távcső ami még a férjemé volt, aki csillagászként dolgozott,szóval igen, tudnék.-mosolygott.
Tényleg? Jézusom, köszönöm! És még ma megoldható lenne?-álltam föl.
Azt hiszem, csak össze kéne szerelni és kitisztítani, már elég régóta meg van.-töprengett.
Szuper, megpróbálom összerakni.-mosolyogtam.
Rendben.-nevetett fel aranyosan.-Megadom a címem, és bármikor jöhetsz, otthon leszek, agy a tó partján.-mondta.Milyen tó?
Jó rendben, akkor fél nyolc körül jó lenne?-kérdeztem.
Fél nyolc.-mosolygott, majd elköszönt és lassan elballagott. Kis termetű,őszes hajú néni, de nagyon aranyosnak látszik, talán egyedül él. Egyébként..honnan tud angolul?

Hál' isten az idő hamar eltelt, szóval rohantam megkeresni Miss...jézusom a nevét se tudom-hoz. Tipikus olasz pici ház volt, az ablakban virágok, macskák a fonott kosárban, lépcsős, teraszos elrendezésű. Csöngettem, majd lassú léptekkel elindult a néni felém.

Szia! Látom ide találtál.-mosolygott majd beengedett a házba. A ház belseje is hű maradt az olaszos mintának: nagy konyha, kis nappali, tágas étkező.
Szép ház!-jegyeztem meg.
Köszönöm. Megboldogult férjemmel rendeztük be.-mosolygott, de láttam a szemében a hiányt, azt a hiányt. Tehát meghalt a férje.
Egyébként be sem mutatkoztam. Jenna Morgan vagyok.-nyújtottam a kezem.
Miss. Johnson.-nyújtotta ő is.-de szólíts Elizabethnek.
Értem.-mondtam.
Gyere menjünk fel a padlásra.-indult el az egyik irányba egy lépcső felé. Őőő, nálunk otthon a padlás nem így néz ki ahogy itt. Ugyanis ez a padlás tele volt ablakkal és minden cucc szépen el volt rendezve,a hatalmas ablak mellett pedig ott állt a távcső.
Össze szereltem volna, biztos sok időbe telhetett.-mérgelődtem, mert hát megengedi nekem, hogy a távcsőével megnézzek egy csillagot és még össze se szerelem.
Ugyan, egy nap legalább kétszer szétszerelem, majd vissza.-nevetett fel.
Igazán?-lepődtem meg.
Ez az egyetlen ami emlékékeztet a férjemre.-mosolygott a távolba világoskék szemeivel.
Értem. Igazán sajnálom.-simogattam meg a karját.
Igen..-nézett le a padlóra.-Gondolom neked sem lehet egyszerű.-nézett vissza rám.
Tessék?-kérdeztem.
Drágám, tudom mit élsz át. Látom a szemedben, én magam is ezt élem.-húzta el a száját.
Miért, mit élek át??-lettem kicsit idegesebb.
Elvesztettél valakit akit nagyon szerettél...-mondta halkan.
És ezt maga honnan veszi??-dühödtem be.
Rosszul sejtem?-szívta be a levegőt a száján gyorsan.
Nagyon is. Egyébként is, semmi köze az életemhez!!-csattantam fel "mi köze van hozzá" alapon.
Akkor ne haragudj!én azt hittem..-kezdte.
Na, jó. Köszönöm, hogy segíteni akart, nagyon aranyos magától, de fogalma sincs, hogy mit élek át és, hogy hogyan. Viszlát.-rohantam le a lépcsőn majd indultam el haza, persze, hogy az eső is elkezdett esni, miért ne. 

Igen lehet, hogy túlreagáltam. Igen, lehet, hogy jót akart. Igen, tudom, hogy egy idős nővel veszekedtem. És igen, tudom, hogy nem volt helyes. De amikor erről a témáról van szó, egyszerűen... mindig ideges, és dühös leszek. És egyébként is, hogy jön ahhoz, hogy elmondja nekem, hogy ő tudja mi a bajom. Francokat tudja. Senki se tudja.