5. fejezet

Másnap Mike és én elmentünk sétálni, aztán azutáni nap is, majd azutáni nap után is.. 

Egy hét múlva:
Naaaaa, ma is találkoztoook?-kérdezte Nancy tv vacsi közben. 
Nancy, ő csak egy barát, és az is marad.-ecseteltem neki a helyzetet. Nem tudom hányszor kell még elmondani neki, hogy nem akarok kapcsolatot. 
Tudom, de reménykedni még lehet.-kacsintott miközben a tányérját turkálta. Igen, ma én főztem...hihi. Nem is vacsiztam még.
Hát perszee.-nevettem el magam, de aztán csöngettek.-Óó, ez biztosan Mike lesz, akkor én megyek is,sziasztok.-mondtam majd pattantam föl az asztaltól és kimentem az udvarra.
Szia Mike!-öleltem meg.
Szia Jenna!-viszonozta.
Na hova megyünk ma?-kérdeztem kíváncsian, ugyanis eddig mindennap ő mondta meg, hogy hova menjünk és remek programok voltak.
Hozzánk.-mondta.
Hozzátok??-lepődtem meg.
Igen, a szüleim meg akarnak ismerni...ne haragudj.-nézett rám bocsánatkérő pillantással. 
Viccelsz? Alig várom, hogy megismerjem őket.-válaszoltam őszintén. Igen, végül is Mike nagyon jó fej, és kíváncsi vagyok milyenek a szülei. Úgy sem fogom őket sokszor látni, hiszen amerikaiak.
Tényleg?-lepődött meg.
Persze, biztos aranyosak. És hol találkozunk velük?-kérdeztem kíváncsian.
Hát erre a hétre kibéreltek egy lakást, és hát ott.-mondta.
Ááá értem.-mondtam. 

A ház nem messze volt tőlünk. Kis otthonos lakásnak tűnt, tipikus családi háznak. Láttam, hogy valaki néz minket az ablakból, biztos Mike anyukája lehet. Hú, mióta állhatott itt? Amikor beléptem rögtön ő fogadott. 
Jó napot Mrs. Jules!-üdvözöltem.
Ó, igazából már Mrs. Jones. Örülök, hogy megismertelek Jenna! Rengeteget hallottam rólad!-mosolygott az anyuka szeretettel. Most akkor Mrs. Jones?! Nem értem. Mike vezetékneve Jules.Na mindegy, a lényeg, hogy Mrs. Jones egy tipikus anyuka volt. Olyan negyven év körül lehetett, nevetőráncai néhol elő-elő bukkantak. Hasonlított Mikera a testtartásuk, az alkatuk, de legfőképp a szemük. Azok az aranyos gesztenyebarna szemek. Már látom honnan örökölte Mike.
Mrs. Jones? Ne haragudjon ezt Mike nem mondta!-öklöztem bele Mike vállába.
Bocsii.-nézett rám máááár megint azzal a bocsánatkérő nézéssel. 
Üdvözlöm Mr. Jones!-nyújtottam a kezem az apukának, mikor megláttam, hogy ő is odajött hozzánk.
Szia Jenna! Sokat hallottunk felőled. Igaz, hogy tanár szeretnél lenni? Én magam is az vagyok.-mosolygott. Húú, Mike tényleg sok mindent elmondott a szüleinek rólam. Fura.
Igen, így van. És maga hol tanít?-kérdeztem, de közben Mrs. Jones a konyhába hívta Mikeot.
Az egyik denveri gimnáziumban vagyok történelem, és földrajz oktató.-mondta hivatalosan. Hűű. Aztán megszólalt a telefonja és elnézésemet kérte, majd fölvette.
Sziaa, te vagy Mike felesége? De jó. hogy van felesége. Engem miiért nem hívott meg az esküvőre?-kérdezte alattam egy hang, és annyira megijedtem, mert nem láttam, hogy hátraugrottam. Akkor vettem észre, hogy Toby az, Mike öt éves kisöccse. Kisebb mint gondoltam, de nagyon aranyos.
Szia, biztosan te lehetsz Mike testvére. Nem, Mike nem a férjem.-nevettem halkan, bár inkább csak kuncogás volt.
Nem is azt mondtam! Én azt mondtam, hogy te vagy Mike felesége te butus, az nem ugyanaz!-nézett rám kerek szemeivel. Nem hiszem eeel, hogy neki is ilyen szemei vannak.
Jajj, bocsánat, milyen igazad van. Nem, Mike felesége sem vagyok, csak egy barát.-mosolyogtam rá.
Nem csak egy barát vagy!-állapította meg.
Tessék??-néztem le rá értetlenül.
Mike nem szokott hazahozni lánybarátokat bemutatni anyuéknak. De Mike senkit se szokott hazahozni.-nehezen vettem ki a szavait, de végül is megértettem.
Nem szokott?-kérdeztem.
Az előbb mondtam, hogy nem. Butus. Figyelj jobban.-mondta.
Elnézést uram.-mosolyogtam rá.
Na gyere, vacsora.-mondta majd megfogta a kezem és odavezetett az asztalhoz. Istenem de aranyos. Mike és Mr. Jones még nem volt ott, úgyhogy Mrs. Jonessal beszélgettem.
Az az igazság Jenna, hogy tudod, Mikenak rég voltak ilyen jó barátai mint te.-mondta. Na ezen meglepődtem. Ennek a Mikenak? Mike Julesnak??
Igazán? És Joshék?-kérdeztem, mert hát most is épp egy csapat haverjával nyaral Olaszországban!
Háát, Joshékban nem bízik annyira, mint benned, tudod, ők csak haverok.-mosolygott, majd elkezdett teríteni, én pedig segítettem neki.

A vacsora jó telt,jobb, hogy nem ettem az otthoni főztömből. Nem igazán mondtam nekik újat, mert hát ezek szerint Mike már mindent elmondott rólam, amit ismét furának tartok. Kellemes társaság volt, aranyos az egész családja, jól éreztem magam velük, és úgy láttam Mike is.
És te tényleg angol vagy? Anglia tényleg olyan pici? Akkor te most, hogy tudsz beszélni angolul, ha nem amerikai vagy? Miért nem amerikába laksz?-zúdította rám a kérdéseket Toby,mikor Mrs. Jones meg én elmosogattunk. Érdekes, hogy ilyenkor a férfiak mindig felszívódnak, hmm most is.
Aiden! Hagyd békén Jennát!-szólt rá Tobyra(?!) Mrs. Jones.
Aiden??-néztem az anyára értetlenül.
Tessék??-szólt az aprócska alattam.
Te nem Toby vagy?-kérdeztem tőle.
De, én vagyok Toby.-mondta.
Mike Tobyként említette Aident? De aranyos.-mosolygott Mrs. Jones. Nem, nem aranyos. Én erről a családról semmit nem tudok, amit meg tudok, azt is rosszul!
Amm, igen.-ráncoltam a szemöldököm.
Ó valójában Aiden, de Mike Toby nevet akarta neki addni, így második neve Toby lett, de így csak Mike hívhatja, senki másnak nem engedi meg, nekünk se.-gondolkodott Mrs. Jones. Hát jó. Értem, vagy is nem..

Köszönöm, hogy velünk vacsoráztál, ha esetleg arra gondolsz, hogy eljössz Amerikába, mi szívesen várunk.-mosolygott Mrs. Jones, mikor épp indulni készültem. 
Mindenképp, köszönöm.-viszonoztam a mosolyt.
Anyuu, anyuu! Jenna is jöjjön velünk szombaton kirándulni!-húzogatta Toby..vagy is Aiden, anyja szoknyáját.
Ez remek ötlet, Jenna nem szeretnél velünk jönni Rómába?-kérdezte az anyuka, Mike meg meglepődve bámult. Róóómaaaa!!
Jaj, én nem akarom elrontani a családi nyaralást!-szóltam.
Dehogy rontod!! Gyere el velünk!-erősködött. Mikera néztem, aki mosolyogva bólintott, majd Aidenre és Mr.Jones-ra. Mindketten bólogattak.
Hát rendben, köszönöm a meghívást! Akkor szombaton találkozunk. Köszönöm a vacsorát, nagyon finom volt. Viszont látásra, szia Aiden.-búcsúztam el tőlük, kivéve Miketól, ő kikísért. A kapuig nem szóltam semmit, majd gonosz mosollyal felé fordultam.
Egy: Mikor akartad említeni, hogy apukád nem is az igazi apukád?Mert, hogy Mrs. Jones ezt mondta. Kettő: Aiden?Toby??-néztem rá mérgesen.
Nem tartottam fontosnak.-intézte el ennyivel a dolgot.-Igen, ő pedig Aiden, de Tobynak is hívják, vagy is csak én.
És ezeket előtte miért nem mondtad?-kérdeztem.
Nem tartottam fontosnak.-ismételte.
Igeen, perezse. Ez nem indok Mike! Mi van az igazi apukáddal?-kérdeztem.
Semmi.-legyintett.
Vagy is?-sürgettem.
Figyi, nem akarok erről beszélni. A lényeg, hogy nem tartjuk a kapcsolatot egy ideje.-hadarta le.
Értem.-szóltam.-De én megyek, a családod nagyon aranyos, köszönöm a meghívást.
Ne kísérjelek el?-kérdezte.
Nem kell köszi, hazatalálok.Szia.-köszöntem el tőle majd elindultam.Hazafelé út úgy gondoltam, hogy elmegyek a város felé, nem nagy kitérő innen Mike hazáéktól, szóval sétáltam egy kicsit. Elmentem olyan helyekre, amelyeken még sosem voltam. Például a központ szökőkútjánál. Leültem és néztem a csillagokat. Ismét. Ismét felkelt bennem a hiány, valakinek a hiánya. Aki most nem lehet itt, pedig itt kéne lennie. Néztem a körülöttem ülő boldog párokat, akik nevetve egymás karjába dőltek. Régen ez velem is így volt. Boldog voltam. De most úgy érzem, a körülöttem ülők azok, én pedig, bármennyire is próbálok az lenni, nem megy. Nem megy, mert hiányzik. Olyan hamar ment el. A körülöttem ülőknek szinte fel sem tűntem, engem pedig idegesített a látványuk, szóval inkább fölálltam, és elindultam valamerre. Még én sem tudtam merre, csak el, el onnan. Sétáltam pár utcán keresztül, amikor megláttam egy utcazenészt a gitárjával. Valami olasz dalt énekelt nagyon jól, szóval dobtam neki pár aprót, majd elmentem. Tettem pár lépést, majd még a hátam mögül hallottam,hogy új dalt kezdett. Olyant, amit már én is értettem, sajnos. Sosem hallottam még ezt a dalt, és azt sem gondoltam volna, hogy egy olasz utcazenésztől fogom, ráadásul az angol nyelvet sem beszéli túl jól, de kiértettem a dal mondani valóját. Csak álltam ott és néztem. Szinte nekem énekelte a dalt, tudta, hogy mi bajom van. Csak rám kellett nézni. Vajon miattam kezdte el ezt a dalt? Végighallgattam, majd amint vége lett a számnak, én is zokogásban törtem ki, és elkezdtem futni, el, jó messzire...

4. fejezet

Egy héttel később.
Jen, bejössz velem a voltba?-kérdezte Nanc, miközben én épp az egyik kedvenc regényembe merültem bele. Legkevésbé sincs kedvem elmenni,de muszáj. Lusta vagyok, igen tudom!
Persze!-tettem is le a könyvet.
 Sietek haza, ígérem. -mondtam a drága könyvecskémnek. Az a jó a könyvekben, hogy bármi történik körülötted, a könyvek mindig elrepítenek egy másik világba, és egy kicsit te is beleéled magad. Ilyenkor nem gondolkodsz saját problémáidról vagy a sok hülyeségről ami körülvesz, csak olvasol.
Ugyanabba a boltba mentünk mint amikor megérkeztünk, (igen, amikor majdnem összetörtem a tojásokat) merthogy csak ezt ismertük ki, a többit meg se próbáljuk, jó lesz ez.
Mikor jöttünk ki a boltból valaki megszólított.
Jenna,Nancy!-szólt.Ojjaj, ez Mike. Gyors menekülési tervet kell kieszelnem. De egyenlőre csak próbáltam tettetni, hogy nem hallom és tovább sétáltam, de Nancy megállt.A francba! Muszáj volt hátrafordulnom.
Sziaa Mike!-varázsoltam mosolyt az arcomra.
Szia Mike, emlékszel a nevünkre?-lepődött meg Nancy. 
Persze, hogy emlékszek.-nevetett. Miért van az, hogy ezzel a gyerekkel mindig találkozok valahol, valahogy? Másodszorra találkozok vele itt a bevásárlóközpontnál. Oké, ide se jövünk többet.
De ne haragudj nekünk sietnünk kell haza.-próbáltam elmenekülni, de természetesen nem ment. Hogy is ment volna? Hiszen rólam van szó. 
Várj!-szólt Mike.-Nincs kedvetek eljönni ma este a városba? Lesz valamilyen ünnepség.
Nem!-mondtam magamban, és terveztem kimondani is, de Nancy megelőzött.
Szívesen elmennék, de a barátommal elmegyünk vacsorázni-kezdte (Ő én erről miért nem hallottam?)-, de Jennek nincs mára terve, úgy is mondta, hogy szeretne elmenni valahová.
Tessék?? Soha nem mondanék ilyet! A tervem az volt, hogy otthon üljek és megnézzem a Szerelmünk lapjait tizenkettedszer is.
Remek! Akkor hétkor lent találkozunk Jenny! Sziasztok!-intett egyet Mike, majd ment is tovább.
Vacsora? Étterem? Tony és az étterem? Én, elmenni valahová? Avass már be, hogy mikor mondtam ilyeneket mert valahogy nem rémlik.-szóltam rá mérgesen.
Most mit vagy úgy oda? Helyes gyerek, és totál bejössz neki Jenny!-mosolygott. Ó igen, ez a barom Jennynek hívott!! Utálom,ha így hívnak!
Nem fogok elmenni, és nem jövök be neki!-durcáztam be.
De, el fogsz!-parancsolt Nancy.
Nem érted Nanc. Én nem akarok fiúkkal lógni, nem akarok szerelmes lenni, és azt sem, hogy belém legyenek szerelmesek. Egyszerűen nem!-csapkodtam a kezemmel ide-oda miközben magyaráztam.
Nem azt kérte, hogy menj hozzá Jen!-sóhajtott.
De, de..-kezdtem, de belegondolva igaza van. Nem akarok kapcsolatot, és ezt már az elején leszögezem a fiúval, de barátok lehetünk. Abban mondjuk benne lennék.-Rendben. Elmegyek.
Jenna Morgaaan!! Te elmész valahováá? Tudsz nekem meglepetéseket okozni te láány!!-lepődött meg Nancy és közben folyamatosan mosolygott.
Igen, igazad van, ki kell mozdulnom. És kellenek barátok is.-válaszoltam.

Tonyyyyy! Nem hiszed el kivel találkozik ma Jennaa!-üvöltött Nancy Tonynak, aki épp a kocsinak dőlve várt ránk.
Kivel?-kérdezte.
Egy Mike nevezetű fiatalemberrel!-vigyorgott Nanc.
A tojásossal?-lepődött meg Tony. Héhéhéhé, álljunk meg egy percre. Tony mióta tudja ki az a Mike? És mióta hívja tojásosnak??
Bizony!-bólintott Nancy. 
Végre randizol!-nevetett Tony.
Nem randizom Tony!!-lettem mérges. Nem hiszem el! Tudtam, hogy azt gondolják majd,hogy ez egy randi, de nem az! 
Tony idegesen pillantott barátnőjére, aki csak legyintett.
Ne haragudj, nem így értettem. Akkor, viszont, végre barátkozol!-mosolygott halványan Tony.
Igen, ideje volt!-mosolyogtam vissza, majd beraktam a csomagokat a csomagtartóba.


7 óra múlva:
Természetesen az elmúlt hét órában egy perc nyugtom nem volt, mert az én drága barátosném mint mindig, most is gondoskodott róla. Volt egy veszekedésünk is. Én fekete hosszú gatyát akartam fölvenni fekete trikóval és fekete cipővel, mert ma nem Olaszországhoz méltó idő van! De Nancynek nem tetszett így rám adta a fekete bőrszoknyám,fekete harisnyával, egy magassarkúval és egy FEHÉR pólóval! Na igen, itt kezdődött a probléma, hogy fehér a póló! Nem voltam hajlandó fölvenni, de muszáj volt, Nancy miatt.Miatta el fogom viselni erre az egy órácskára.
Szóval valahogy így néztem ki: 

Ti nem készülődtök?-kérdeztem.
Miért készülődnénk?-értetlenkedett Tony miközben a kávéját csinálta. Igen, Tony nagyon szereti a kávét. Egy nap ötször iszik.
Hát Nancy nem is mondta? Romantikus vacsorára mentek.-nevettem. Na persze Tony rögtön levette szemét a kávéról és értetlenkedve nézett rám.
Jennaa! Tudod, hogy akkor csak vicceltem! Tony úgy sem jönne el egy étterembe!-jött le a lépcsőn Nanc.
Mi az, hogy nem mennék?? Honnan tudod?-ráncolta a szemöldökét Tony.
Mert ismerlek!-nevetett gúnyosan Nancy. Oké, ebből veszekedés lesz. Most a legjobb lelépni.
De megyek, sziasztok!-köszöntem el,de nem igazán vették észre mert már javában benne voltak a vitatkozásban. Nem vagyok ideges, mert sokat szoktak veszekedni, de mindig kis értelmetlen dolgokon. Mind ketten túl makacsok. De mindig is ilyenek voltak. Mióta is vannak együtt? Tizedik első fele óta? Az másfél év? Vagy rosszul számolom? Mindjárt két év. Vagy még se?
Jenny!-szólt a hátam mögül Mike. Jéé, már ide is értem? Pedig gyalog jöttem, ami legalább fél óra út!
Szia.-mosolyogtam.
Jól nézel ki!-nézett végig rajtam és tekintete ottmaradt a fehér pólómon. Igen, neki is feltűnt, hogy nem fekete.
Ha ezért hívtál, akkor én megyek is.-nevettem el magam gúnyosan.
Tessék??-úgy nézett rám mintha bolond lennék.
Nekem nem kell pasi nem azért vagyok itt!!-szóltam rá mérgesen.
Tessék?? -ismételte meg a kérdést, immár dühösebben.
Simán csak barátkozni jöttem! Nekem nem, kell, SENKI!!!-vágtam hozzá. Ojjajj, lehet hogy Tony és Nancy veszekedése hatott rám?
Bocsánat, hogy megdicsértelek!!-hangsúlyozta gúnyosan a szavakat. Észrevettem magam.
Ajj, ne haragudj, nem úgy értettem, csak már az elején le akartam tisztázni, hogy nem akarok kapcsolatot!-mondtam bocsánatkérően.
Ezt normálisan is lehetett volna közölni!-válaszolta kicsit lágyabban.
Tudom, ne haragudj. Kezdhetnénk elölről?-kérdeztem halkan.
Persze.Szia Jenny! Mike vagyok, és te?-kérdezte, majd elnevette magát és én is vele együtt.-Még be se kell mutatkoznod, én tudom előre a neved.
Nem Jenny, csaj Jenna vagy Jen!- nyújtottam a kezem, amit megrázott.
Na gyere, mindjárt jön egy olasz banda!-indult el a színpad felé ahol már állt jó pár ember.Ezek mikor jöttek ide? Észre se vettem. Oké, ma kicsit szétszórt vagyok.
Barátaid hol vannak?-kérdeztem.
Ők nem jöttek.-válaszolta. Én azt hittem ők is velünk lesznek,de mindegy.
Elkezdődött a koncert. Nem ismertem a zenekart, mert hát nem vagyok jártas az olasz zenében. Ha jobban belegondolok, semmilyen zenében sem.Én semmit nem értettem, de Mike mellettem kántálta az összes dalt. És nincs is rossz hangja, sőt! Jobb volt őt hallgatni mint a zenészeket,  mert hát, nekem kicsit hamiskásnak tűnt a banda.
Pár szám lement, nekem meg egyre jobban kezdett fájni a lábam a magassarkúban,szóval úgy gondoltam szólok Mikenak: Én leülök kicsit!-ordítottam, mert körülöttem mindenki sikítozott meg énekelt.
Megyek veled!-szólt.
Itt van valahol pizzázó?-kérdeztem tőle, miközben sétáltunk a sátorok mellett, amik kimondottan az ünnepségre lettek felállítva.Legalábbis, gondolom, mert eddig nem láttam itt.
Ez most komoly?-nevetett Mike.
Micsoda?-kérdeztem értetlenül.
Olaszországban vagy! Itt az utak szélén nem ribancokat találsz, hanem pizzázót!-még mindig nevetett.
Nem, nem,nem érted-kezdtem el nevetve-, úgy értem itt, az ünnepségen.
Ja, hát gondolom. Miért?-kérdezte.
Több mint egy hete itt vagyok Olaszországban, de még nem ettem igazi olasz pizzát.-válaszoltam, erre ő megállt.
Még nem ettél??-sokkolódott le.-Akkor ezen változtatnunk kell!! Gyere!
Pár sátorral odébb találtunk is egy pizzázót. Én sima kukoricásat kérdem, Mike pedig sonkás-gombásat.
Na?-kérdezte Mike, miközben haraptam az eljő falatot.
Hát olyan...-kezdtem.
Olyan??-siettetett.
Olyan, mint egy pizza.-állapítottam meg.
Komolyan??! Pedig én már azt hittem salátát eszünk!-rázta a fejét Mike, majd elnevettem magam.
Nem, hanem, nem különbözik a fagyasztott pizzától sem.-néztem le a pizzámra.
Tipikus angol,semmi se jó neki chh.-mosolygott , majd beleharapott a pizzájába.
A francba!!!-szóltam halkan, mert sikerült leennem magam. Taps,taps.
Mi az?-kérdezte Mike, majd rámutattam a hatalmas foltra ami a pólómat díszítette, Mike meg persze nevetett.
Ez nem vicces! Merre van itt egy mosdó?-kérdeztem, hátha le tudom mosni.
Hát, gőzöm sincs, de várj!-mondta, majd lehúzta a csuklójára ingét.
Neee!! Ne koszold össze az inged, majd megoldom!-kértem, de nem érdekelte, elkezdte az ingével lepucolni a kajafoltot ami a hasamnál volt. Áá, csak kábé 30 ember figyelt minket.
Hát, én mindent megpróbáltam dee..-kezdte el. A pólómon még hatalmasabb volt a folt. Remek.
Jézusoom!-kaptam oda a kezem, hogy senki se vegye észre.
Ne haragudj!-nézett rám nagy szemeivel.
Semmi baj, inkább te ne haragudj, hogy az ingedet is összekoszoltam!-mondtam.
Ugyan már! De akkor menjünk innen. Lemegyünk a partra?-dobta föl az ötletet ami nekem is tetszett. Bólintottam majd elindultunk  a part felé.
És, hány éves vagy?-kérdezte Mike.
Tizennyolc leszek jövőhéten. te?-kérdeztem.
Huszonegy leszek októberben.-válaszolta.
Aztaaa. Huszonegy? És milyen minek tanulsz?-kérdeztem.
Kommunikáció szakra járok. Ez az utolsó évem. Te?-nézett rám.
Nekem a gimiben ez az utolsó évem. Tanárnő szeretnék lenni a giminkben.-mosolyogtam.
Te mint tanárnő? Aranyos.-nevetett.
Mi ebbe olyan vicces?-kérdeztem.
Elképzelem ahogy a tizennégy, tizenöt éves fiúk tátott szájjal hallgatják ahogy előadást tartasz.-nevetett megint, majd én is rákezdtem.
Nem, ez nem így lesz!-mondtam.
Testvéred van?-kérdezte.
Nincs. Neked?-kérdeztem vissza, és ekkor értünk le a partra.
Van egy öcsém, öt éves.-mosolygott. Látszik rajta, hogy szereti.
Öt? Sok a korkülönbség.-tátottam nagyra a szám.
Hát igen, anyu újraházasodott. Így lett Toby. Jövő héten jönnek látogatóba.-vázolta föl nekem a helyzetet.
Á, értem, biztos várod.-mondtam, mire ő bólintott.
Gyere, kiszedjük a foltodat!-mondta majd odahúzott a tengerhez, és elkezdett fröcskölni.
Héééé! Azt mondtad kiszedjük, nem azt, hogy jobban bevizezel!!-tettem a szemem elé a kezem.
Bocsi Jenny!-mondta,de nem hagyta abba.
Nem vagyok Jenny!!!!-szóltam majd belelöktem a vízbe. Elesett. Upsz. 
Héééé!-mondta, majd felállt.
Mondtam, hogy ne hívj Jennynek!-néztem rá olyan "én nyertem" tekintettel.
Hát, jó! Ezt egyszer még visszakapod!-mondta majd elkezdte kicsavarni az ingéből a vizet.
Még beszélgettünk húsz vagy huszonöt percig, aztán elköszöntünk egymástól.
Hazafelé úton kaptam egy sms-t: 

Majd rögtön eszembe jutott: Ó a táskáám! De mit keres nála?

Óó, szóval sétálunk. Jó tudni.

3.fejezet

"Fent ragyognak a csillagok, Olyan rossz, hogy Te ott, én itt vagyok. Gondolatom messzire visz, a hegyeken is túl, Oda, ahol már a boldogság az úr."

Megjöttüünk!-kiabált föl Nancy az emeletre Tonyhoz.
Sziasztok!-nyomott gyors puszit Nancy szájára. Előttem nem csókolóznak, hogy ne fájdítsák a szívem, aranyos, de a szájra puszi is fájdítja.
Hoztuuuuunk gyorsfagyasztott pizzáát!-vette ki a zacskóból Nancy és feltartotta a magasba, mintha valami díj lenne, majd elkezdte kicsomagolni.
Egészséges életmód, jövüünk!-nevette el magát Tony.
Nem is az, hogy egészségtelen a kaja, hanem ha egész nyáron ezt kajáljuk, nemhogy a ruháinkba nem fogunk bele férni, de a saját szobánkba se!-nyitottam tágra a szemem.
Hát a te ruháidba jobb is ha nem fogunk beleférni.-mondta Tony,mert hogy nekem úgy is csak fekete ruháim vannak.
Haha, nagyon vicces!-néztem rá gúnyosan.
Tudod, hogy szeretlek Jen!-nevetett Tony, majd közeledett hozzám mert meg akart ölelni.
Hagyjál! Hagyjál!-sétáltam el tőle,de aztán csak utolért és megölelt.
És egyébként is,sajnos te bármennyit eszel nem leszel több 55 kilónál,szóval azok a borzalmas ruhák azt hiszem maradni fognak.-rázza meg a fejét,mire én megütöttem.
Gyerekesek.-nevetett föl Nancy miközben rakta be a pizzát a sütőbe.

Vacsi után kimentem a szobám erkélyére és bámultam a csillagokat. Milyen szépek. És milyen messzinek tűnnek. Olyan rengetegen vannak. Olyan közel ragyognak egymáshoz az apró fénypöttyök, pedig tudom, hogy fényévekre vannak egymástól.Mint most én Adamtől. Nem könnyű az út a földről a csillagokba,de biztos vagyok, hogy neked könnyű volt, és ott fent ragyogsz a többi csillaggal együtt.Valamelyik te vagy, abban biztos vagyok.
Emlékszem amikor együtt bámultuk a csillagokat.

Szerinted mennyi van belőlük?-kérdeztem miközben a mellén feküdtem.
Nem tudom, számoljuk meg!-mondta és elkezdtük számolni. Aztán valahogy húsz körül abba is hagytuk mert összekavarodtunk.
Olyan fura, hogy annyira máshogy fénylenek, annyira egyediek. Ezt semmilyen mesterséges technológiai cucc vagy mi, nem tudja utánozni.-mondtam.
Úgy hívják lámpa.-nevetett Adam.
Mit?-értetlenkedtem.
A furcsa technológiai cuccot.-mondta.
Ja, jól van, nem úgy értettem, csak annyira szép.-mondtam.
Mint te.-mondta majd belepuszilt a hajamba. Elmosolyodtam, és kipirosodott  az arcom, még jó, hogy sötét volt.
Olyan messze vannak!-nyújtottam a karom az ég felé.
Majd egyszer lehozok neked egyet, hogy belerakd a technológiai cuccodba.-nevetett fel.
Szavadon foglak.-mosolyogtam.

És most itt vagyok. Adam, hozhatod a csillagom.-gondoltam magam és elkezdtem könnyezni. Na jó, most el kell mennem, valahol sírnom kell és legkevésbé szeretném azt, ha a legjobb barátaim látnák,így hát el is indultam,de előtte magamra kaptam egy fekete pulcsit.
Nanc,Tony, elmegyek kicsit sétálni, majd jövök!-köszöntem be a szobájukba, épp valami filmet néztek azt hiszem. 
Ne menjünk veled?-kérdezte Nanc.
Nem, inkább szeretnék egyedül sétálni,ha nem baj.-mondtam.
Ja,rendben menj csak, puszi.-köszönt el Nanc,Tony pedig integetett.

Úgy döntöttem lesétálok a partra, ami iszonyú messze volt, tekintve, hogy a hegy közepén lakunk, de nem is baj, legalább volt időm gondolkodni. Gondolkodni valamin, vagy inkább valakin. És, hogy milyen nehéz megválni ettől a valakit. Hmm..különös, elválás. Mindenki érezte már ezt valamilyen formában, lehet az egy szeretett személy elvesztése (ez az én esetem..), vagy egy hozzánk szorosan kapcsolódó tárgytól való megválás, vagy akár búcsú valakitől aki készül elhagyni az országot...szóval bármi,de az biztos, hogy ez az érzés mindenki számára borzalmas és feledhetetlen. Igen persze, szokták mondani, hogy az idő mindent begyógyít, csak az a baj, hogy az én sebeim akkorák, amik begyógyíthatatlanok.Szóval ezekkel a gondolatokkal sétáltam le a hegyről a partra. Fél órát sétáltam körülbelül míg leértem. Nem tűnt hosszúnak, sőt, hamar elrepült.
Kicsit fújt a szél a tenger mellett, de ennek ellenére nagyon meleg volt, igazi nyári mediterrán hőmérséklet.És ahhoz képest, hogy este 7 óra volt, még így is rengetegen voltak a parton.Tőlem úgy húsz méterre láttam pár nagy követ, így hát elindultam irányukba. Leültem az egyikre és néztem a tengert, a csillagokat.Nem telt el tíz perc mikor egy fiú csapatot megpillantottam a távolban. Lehettek öten, vagy hatan, nem láttam pontosan. Hangosan nevettek és közeledtek a partnak azon részébe ahol én voltam. Az egyik nagyon ismerősnek tűnt. Aztán közeledtek..közeledtek. Úristen ez Mike!-gondoltam magamban. Itt vagyok Olaszországban és az első emberrel akit megismerek találkozok egy nap kétszer. Ez nem jó. Reméltem, hogy tudok úgy itt lenni, hogy senki se ismer. De mindegy, ha szerencsém van nem vesz észre, mert ők a parton sétáltak én pedig valamivel beljebb ültem a kövön.Elhaladtak előttem és már azt hittem nem vesz észre, amikor az egyik srác felém biccentette a fejét. Remek.Erre mindenki felém fordult, még Mike is. Lehetne ennél kínosabb? Próbáltam nem észrevenni őket, és oldalra néztem. De nem jött be,ugyanis közelítettek felém.
Jenna!-lepődött meg Mike mikor odaértek hozzám.
Mike!-biccentettem.
Ti ismeritek egymást? Mekkora mákod van embeer!-nevetett az egyik és beleöklözött Mike vállába.
Igen ma találkoztunk a boltban. Hogyhogy itt?-kérdezte. Ez meg milyen kérdés?!
Kíváncsi voltam a tengerre.-válaszoltam, ami mondjuk félig igaz, mert tényleg kíváncsi voltam, arról meg nem kell tudniuk, hogy sírni jöttem ki.
Na és milyen?-kérdezte. Jesszus húzzatok már el. Nagyon kínos, hogy öt fiú szempár néz rám.
Nagy-mosolyogtam-, és ti miért vagytok itt?-kérdeztem.
Épp az egyik bárba indultunk, csak előtte lenéztünk a partra, nem jössz velünk?-mosolygott az egyik.
Nem, azt hiszem most inkább nem, majd talán máskor-válaszoltam kedvesen, mert, hogy nem akartam nekik azt mondani, hogy soha az életbe nem megyek el veletek sehová.
Aaaa.-húzták el a szájukat mind.
És hol szálltál meg?-kérdezett Mike.
A barátnőméknek van itt egy nyaralója, ott lakok.-mondtam-És ti?
A haverunk olasz és itt lakik, aztán minden nyáron lejövünk.-mutatott Mike az egyik fiúra aki eddig még meg se szólalt.
Ciao!-villantotta rám mosolyát a srác. Tipikus olasz gyerek volt: fekete haj, egy kis borosta, napsütötte bőr, izmos, még is vékony alkat.
Ne beszélj olaszul, Fred, Jennának nem nagyon mennek a nyelvek.-nevetett Mike. Tessék?? Kitűnően..na jó majdnem kitűnően beszélek franciául!!
Azért ennyire ne nézz analfabétának,.-ráncoltam a szemöldököm és visszaköszöntem Frednek.
Jó-jó,bocsi.-védte meg magát Mike. Azért tudja már, hol a helye!!
Figyu Jenny, (óó már becenevem is van?) te emós vagy?-kérdezte az egyik srác nevetve. 
Figyu srác, nem, nem vagyok.-világosítottam fel a névtelen fiút.
Josh-kezdte el-, akkor miért vagy full feketében?
Mert..mert meghalt a barátom.-válaszoltam, és körülöttem mindenki elcsendesedett.
Sajnálom.-mondta Josh, majd bólintottam.
Srácok, menjünk,szerintem szeretne egyedül maradni.-vetette fel az ötletet Mike,és milyen jó ötlet!!
A fiúk egyöntetűen bólintottak majd elbúcsúztak.Mike még odafordult hozzám utoljára.
Hé,még találkozunk!-mosolygott, majd intett egyet és elindult a fiúkhoz. Remélem nem. Jó, igazából nagyon jó fejek, de nem akarhatnak velem így találkozni, én nem megyek velük bulizni, én nem leszek a barátnőjük, akkor meg nem hiszem, hogy jóba akarnak velem lenni. Otthon is már csak Nancy és Tony maradt nekem. A többi "barátom" megunt mert, hogy én velem nem lehet már hülyülni meg, hogy mindig a siránkozásaimat kell hallgatniuk. Az persze nem zavarta őket amikor ők voltak rosszul, mert épp szakított velük a pasijuk, és akkor én voltam ott segítőtámasznak. Akkor jó voltam. Amikor meg nekem van bajom, lepasszolnak. Igaz barátok... Ebben az öt hónapban rájöttem,hogy nem kellenek hamis barátok, akik szeretnek azok úgy is mindig itt lesznek mellettem. Tudom, hogy Nancyék sem szeretik hallgatni a problémáim, és pont ezért,miattuk meg fogok változni.Egyszer.De csak is miattuk és a szüleim miatt. Ígérem.

2.fejezet

Kész vagy kicsim?-kérdezte anyu. Körbenéztem, és úgy tűnt mindent hoztam magammal.. vagy is nem mindent, de őt már nem is tudom.
Igen, azt hiszem.-válaszoltam.
Nagyon jól fogod magad érezni abban biztos vagyok.-mondta mosolyogva. Ő tényleg elhittem, hogy én lehet boldog valaha. Csodálom a hitét.Az én hitem öt hónapja beszorult egy dobozkába és onnan akar kimenekülni, nem megy neki, még nem.
Szia anyu!-öleltem át, majd odamentem apához.
Érezd jól magad Jenna,megérdemled.-mosolygott le rám.
Köszi, megpróbálom.-mosolyogtam rá én is.
Odaléptem Nancy és Tony mellé, jelezve, hogy indulhatunk. Utoljára ránéztem a szüleimre, anyu a könnyeivel küszködött, apu meg olyan apukásan mosolygott, igen, apukásan, az apukáknak van egy különleges mosolyuk amit nagyon szeretek.A szüleim biztosan azért küldtek el, hogy újra boldog legyek, és ők biztosan egy másik lányt várnak haza, aki boldog és életvidám.De csalódni fognak mikor hazajövök.

Olaszország:

Olaszország, ismét itt vagyok!!-örömködött Nancy kilépve a repülőtérről. Én még sosem voltam Olaszországban, de meg kell hagyni csodás hely, még a repülőtér környéke is. És nagyon nagyon meleg van, ami mondjuk nem baj, csak Angliához képest meg lehet itt sülni. 

A ház San Marcherita városában volt, gőzöm se volt róla, hogy létezik ilyen város míg ide el nem jöttem, de most már van. És ez a hely egyszerűen csodálatos. A tengerpart, és ahogy ezt a várost körülveszik a hegyek. Csodálatos.A ház pedig fantasztikus. A hegy közepén volt és csak pár ház volt a környéken, és nekem ont ez kellett, egy nyugodt csöndes hely, ahonnan gyönyörű a kilátás.
Nancy ez a ház gyönyörű.-szólaltam meg.
Várj amíg meglátod belülről.-válaszolta és bementünk a házba. Tudtam,hogy Nancy családja gazdag, de hogy ennyire!!! A házba beérve rögtön egy gyönyörű nappali várt telis tele hatalmas bútorokkal. A földszinten van még egy hatalmas konyha egy fürdőszoba, egy dolgozószoba (minek?), és egy hatalmas erkély.
Én ilyet ezelőtt csak képeken láttam.-mosolygott Tony.
Hát igen, anyáék sokat költöttek erre a házra-mondta Nanc majd elindult a lépcsőn fölfelé-, na gyertek megmutatom az emeletet. 
Ez itt a vendégszoba-mutatott be egy szobába-, ez itt a mi szobánk Tony, és az a folyosó túloldalán pedig a tiéd Jen. Ja és mindenkinek külön fürdőszobája van, ami a hálószobából nyílik. Mi ketten Tonyval nyitott szájjal bámultuk végig egyenként  a szobákat annyira gyönyörűek voltak. Beértem a szobámba, amit Nanc jelölt ki nekem és leraktam a cuccom az ágyra. Mindegyik szoba elrendezése nagyjából ugyanaz:van egy hatalmas franciaágy, mellette éjjeliszekrények, szemben egy nagy szekrény, rajta egy hatalmas tévével, mellette sok sok kép a falon és egy íróasztal. Ja és a legjobbat kihagytam, van egy erkélyem két kis székkel. Gyönyörű  a kilátás. Látom a tengert a távolban és sok-sok házat lenézve a dombról. 
Na milyen?-lép mellém Nancy az erkélyre.
Elképesztő.-válaszoltam.
Én megmondtam! Na, rendezkedj be, utána megyünk vásárolni!-utasított.
Vásárolnii??!-szörnyülködtem el. 
Hát nincs itthon kaja, valamit enni kell!-mosolygott Nanc majd kiment a szobából. Huh én meg azt hittem ruhát akar vásárolni. Mondjuk biztos azt is fog, mert a kedvenc idő töltése (szó szerint mert legalább 2 órát szoktunk lenni EGY boltban). Nekem meg természetesen el kell kísérnem minden egyes alkalommal, bár már rég nem kísértem el, nem erőltette a dolgot az utóbbi időben.
Kipakoltam a ruháim, a laptopom az íróasztalra, a könyveimet a polcra és máris otthonosabbá vált ez a szoba. Na nem mintha azelőtt nem lett volna otthonos, csak akkor üres volt, most tele van az én cuccaimmal, amit jó látni.És természetesen teleraktam a falakat, a polcokat, az éjjeli szekrényt Adam képeivel.Ez fontos nekem! Majd ezek után átöltöztem. Fölvettem egy fekete trikót egy fekete rövid gatyával, fekete lábujjas papuccsal. Igen, régebben nem hordtam feketét, most viszont egy szín sincs a ruhatáramban. Öt hónapja.
Hogy nézel ki??!-jött be a szobámba Tony.
Én is örülök neked.-ráncoltam a szemöldököm.
Nyár van és te fekete cuccban vagy?!-ráncolta ő is a szemöldökét.
Nincsenek színes ruháim.-válaszoltam.
Hát akkor majd lesznek. NANCY IDEJÖNNÉL EGY KICSIT?-kiabált át a másik szobába.
Mi az?-kérdezte Nancy ahogy bejött a szobába.
Szerinted normális ez az öltözködés?-mutatott a ruhámra.
Nem, dehogy!De megszokhattad volna már tőle.-mondta Nancy Tonynak.
Jó, de ez már tényleg sok! Vidd el vásárolni!-szólt Tony.
Úgy se jön el,tudod milyen!-mondta Nanc.
Tudom de vidd el! Ha kell kemény eszközökhöz is folyamodhatsz.-mosolygott Tony.
Őőő, nem zavar, hogy itt vagyok??!-emeltem fel a hangom.
Nem!-szóltak egyszerre.
Jó, akkor elviszem egyik nap.-mondta Nancy. Tony bólintott és kiment a szobából.
Úgy se fogok elmenni!-vetettem szúró pillantást Nancyre.
De el fogsz! Most pedig menjünk vásároljunk be, mert nagyon éhes vagyok mááár.-mosolygott Nanc. 
A város szintén gyönyörű, olyan amilyennek felülről látszik: tiszta, rendezett, tele van emberrel és boltokkal, és nagyooon meleg van. Bementünk egy nagy bevásárlóközpontba és nekiálltunk valami ehetőt (amit remélhetőleg ismerünk) keresni. Merthogy az olasz ételeket nem nagyon ismerjük Angliában. 
Őőő, elmennél tojásért és kenyérért? Addig én megkeresem a többi dolgot.-nézett a teleírt papírra.
Okés.-mondtam majd elindultam. Tojás és kenyér tojás és kenyér, merre lehet?Merre lehet?-mondogattam magamban- Áááh sikeer, itt  a tojás! Oké, most már csak annyit kéne tudni mennyi darab kell. Szerintem elég tíz darabos, vagy az kevés? Ezeken gondolkodtam miközben vettem le egy tíz darabos dobozt, a polc tetején volt így alig értem el. Aztán véletlen lelöktem a dobozt. Remek. De hirtelen valaki megfogta, pedig már majdnem leért a földre. 
Ohh köszönööm, vagy is...gracias..si..izé.hogy mondják olaszul,vagy is italiano..mii?Miről beszélek?-kérdeztem magamtól, és nem is figyeltem a fiúra aki megfogta a tojásokat.
Jó lesz a köszi is.-nevetett.
Ó basszus,tudsz angolul.-szörnyülködtem el, mert ezek szerint mindent értett a bénázásomból
Hát igazság szerint amerikai vagyok szóval igen, tudok angolul.-gondolkodott el.
Ó,értem. Köszi, hogy megfogtad,ügyetlen voltam, és amúgy is, ki rakja  a legfelső polcra a tojásokat??-kérdeztem.
Nem lehet, hogy te vagy túl alacsony?-mosolygott le rám.Mi??? 168 centi vagyok, az igenis magas!
Nem! De ha már itt tartunk te se vagy túl magas!-ráncoltam a szemöldököm.Mennyi is lehet? Olyan 176? Az a pasikhoz képest alacsony.Szerintem.
Hát, de magasabb mint te!-nevetett.
Ez neked öröm? Nálam mindenki magasabb!-ráztam a fejem.
Szóval elismered, hogy alacsony vagy!-mondta.
Max csak kis-növésű!-mondtam.
És angol.-állapította meg.
Igen, angol.-helyeseltem.
Áá Jenna hát itt vaa.....-kezdte el mögöttem Nancy aztán észrevette a srácot és a szeme azonnal felcsillant-, Szia.-mosolygott Tonyra. Nancy rám nézett.
Ó, ő Nancy, a legjobb barátnőm, Nancy ő pediig..-kezdtem a mondatot.
Mike.-fejezte be a fiú, akit ezek szerint Mikenak hívnak.
Szia!-nyújtotta a kezét Nancy Mikenak-Itt nyaralsz?
Igen, a haverjaimmal jöttem le a nyárra, és ti?-kérdezte.
Jennával és a barátommal jöttünk le. Ti is egész nyáron itt vagytok?-tette fel a kérdést Nanc.
Igen, és ezek szerint ti is.-mondta és közben rám mosolygott. Ne mosolyogj, mert nem ismersz, és nem is akarsz megismerni!
De nekünk most mennünk kell, szia.-rángattam el onnan Nancyt.
Miért jöttünk el? Bejöttél neki!-suttogta Nancy.
Nem, nem jöttem be neki, csak véletlen baleset történt.-jelentettem ki aztán eszembe jutott-,óó basszus a tojás! Rohantam vissza és láttam,hogy jön szembe velem Mike.
Ezek a tojások nagyon nem akarnak hazamenni veled!-mosolygott Mike és átnyújtotta a dobozt.
Hát úgy látszik. Köszi még egyszer, szia.-mondtam majd sietősen elmentem, nehogy utánam tudjon szólni.
Naa, elkérte a számod?-kérdezte Nancy mikor visszaértem hozzá.
Nem, dehogy, és nem is adnám meg. Én nem randizom!-emlékeztettem a legjobb barátnőmet.
Hát perszee!-mondta gúnyosan.

1. fejezet

Mielőtt belekezdesz, javaslom olvasd el a bevezető részt mert csak úgy fogod érteni a történetet!!:)

5 hónappal később:
Jen! Sziaaaaaaa, felkeltél már??-rontott be a szobámba Nancy.
Neem.-nyögtem ki és magamra húztam a takarót.
Jenna, június közepe van és te vastag takaróval alszol?? Egyébként is, miért van ilyen sötét? Húzd már föl néha a redőnyt és...am..takaríthatnál is.-mondta miközben odasétált az ablakhoz és felhúzta a redőnyt. 
Miért vagy itt?-kérdeztem és nagy nehezen kisöpörtem a kócos hajam a szememből és felültem az ágyamra.
Jézusom, és az sem ártana, ha néha hajat mosnál!-nézett szörnyülködve.
Azért jöttél, hogy kritizálj engem és az életmódomat??-kérdeztem.
Nem, nem, ne haragudj. Igazság szerint azért jöttem mert van egy meglepetésem!-csillant föl a szeme.
Öt hónapja utálom a meglepetéseket Nanc.-mondtam.
Tudom, de ez most más.-mondta.
Más? Hát persze, hogy más. Sosem lesz már ugyanolyan...-kezdtem el.
Engeded, hogy végigmondjam ??!-kérdezte.
Perszeeee!-válaszoltam tettetett lelkesedéssel.
Na szóval, tudod van egy nyaralónk Olaszországban éééééés anyuék odaadták a kulcsokat, hogy menjünk le a nyárra. Hát nem csodás??-lelkesedett. De,de csodás.....
Anyuék úgy se engednének el..-próbáltam valamivel előállni hát ha kitudom magam húzni ebből, hát.. nem ment.
Há-há-háá, előtted járok egy lépéssel, ugyanis beszéltem a szüleiddel és így, hogy jön Tony is így elengednek téged is!!-válaszolta. Neeemm, nem! Nem lehet, hogy a szüleim elengedtek!!
Figyi, szuper lesz nektek Tonyval, de én nem megyek zavarni titeket.-mondtam.
Ugyan már Jen! Nem emlékszel kilencedikben? Akkor lettünk hárman legjobb barátok. Szóval nekem ne mond azt, hogy Tony nem szeretné, ha eljönnél.-mondta.Ja akkor lettünk, csak időközben ti összejöttetek.
Jó, én értem. Csak.. csak nem fogok elmenni.-válaszoltam.
Miért nem?!-lett mérgesebb Nancy.
Mert én erre nem vagyok felkészülve Nanc és ezt te is tudod. Nem tudok boldog lenni nélküle, egyszerűen nem megy.-kezdtem el könnyezni.
Tudod mi a baj veled Jenna??!-kérdezte, és ekkor már az ajtó felé igyekezett-Az, hogy te meg sem próbálsz boldog lenni! Saját magadat kínzod azzal, hogy öt hónapja fekszel, és csak iskolába vonszoltad el magad aztán jöttél haza sírni. Szerinted ez normális?? Térj észhez Jenna!! Kezdj el ÉLNI!!-az utolsó szót erősebben megnyomta majd kiviharzott.. hát persze.. 
NANCYY!!-kiabáltam ki neki.
Tessék??-tört vissza a szobámba mérgesen.
Igazad van, ne haragudj.. én.. nekem változtatnom kell, csak tudod, nagyon nehéz..-mondtam sírva.
Te ne haragudj rám Jenna. Nem kellett volna így neked támadnom amikor ilyen lelkiállapotban vagy. Szörnyű legjobb barát vagyok.-szomorkásan elmosolyodott majd odajött és átölelt.
Nem, nem te vagy a szörnyű barát, hanem én-küszködtem a könnyeimmel, hogy végigmondjam a mondatot-, és, hogy változtassak ezen, el fogok menni veletek Olaszországba.  JÉZUSOM kimondtam... innen nincs visszaút.
Jennny köszönööm!!-lepődött meg Nanc, aztán ismét magához szorított.
Mikor és mennyi időre megyünk?-kérdeztem.
Egy hét múlva indulnánk repcsivel, hozzáteszem már a jegyed is megvan, szóval egy hét múlva indulunk és hát, úgy terveztük az egész nyárra.-mondta. Uram-isten, mibe mentem én bele..
Ahha, ezt valahogy nem említetted. Na mindegy, akkor..hát egy hét múlva.-válaszoltam.

Bevezetés

Csörög a telefonom. Csörög a telefonom. Nem lehet, hogy már itt van!!! Neeem nem, még nem készültem el! Ugye nem ő hív. De..de ő hív, Adam. 
Sziaaaa már itt vagy?-tértem egyből a lényegre. 
-Nem, nem dehogy, el kell még intéznem valamit szóval egy kicsit kések, csak ezért hívtalak.-mondta. 
-Ohh hál' isten, halálra ijesztettél,már azt hittem idő előtt meglátod az ajándékod.-mondtam mosolyogva.  
Alig várom, hogy lássam, és azt is, hogy te mit fogsz szólni a te ajándékodhoz.-mondja vonal másik végén Adam.  
Ugye most nem olyan nagy dolog lesz mint múlt évben?-kérdezem, és azt hiszem jogosan, ugyanis Adammel ma vagyunk 2 évesek, és egy évvel ezelőtt beállított két repülőjeggyel mondván, hogy "na akkor most elutazunk a hétvégére". És, hogy hova?? Párizsba, a szerelem városába.Igen, én meg ott álltam egy bögrével a kezemben ami minket ábrázol(mert, hogy ez volt ahz én ajándékom..). Kicsit gáz volt..kicsit. Szóval 16 évesen elmentem Párizsba Adammel és a szüleivel (anyuék nem engedtek volna el minket kettőnket szóval..). Hihetetlen élmény volt számomra és azon a héten csak még jobban beleszerettem Adambe, és ma pontosan 2 éve, hogy fülig szerelmes vagyok belé, és ez nem múlik el. Mondják, hogy a szerelem elmúlik egy idő után. Lehet másnál ez így van, de én ezt a fiút napról napra jobban szeretem. Minden találkozásnál beleszeretek, ilyen ez a fiú, és az én fiúm, már két éve.
Nem szereted a nagy ajándékokat? Nekem ez új.-nevetett Adam.
Nem arról van szó, hogy nem szeretem csak mondjuk szólhatnál ilyenekről előre, mert tavaly is legszívesebben elástam volna azt a bögrét amit neked adtam.-mondtam.

Mi bajod a bögrével?Nekem tetszik, és minden nap abból iszom a kávém.-szólt felháborodottan.

Azért vessük már össze a kettőt. Párizs, bögre. Mind ketten tudjuk, hogy melyik a jobb ajándék.-mondtam.
Igen, a bögre.-mondta, és éreztem ahogy közben mosolyog.
Na jó, veled nem lehet normálisan beszélni!!-nevettem el magam.
Veled nem lehet, mert nem érted meg, hogy az a bögre nekem mit jelent!-szólt vissza.
Hát.. tényleg nem, de leteszem, had álmodozz csak a bögréről amíg én készülődök sziaaa.-szóltam mosolyogva.
Hamarosan ott leszek.-mondta Adam.
Rendben.Szeretlek.-mondtam.
Én is szeretlek. Ja és, nem ez nem lesz olyan nagy ajándék mint a tavalyi, sokkal nagyobb!-nevetett a vonal másik végén és lecsapta a telefont, nehogy vissza tudjak szólni. Hihetetlen ez az ember. Egyszer kikészít, máskor a fellegekbe repít. És én így szeretem.

Bár az kicsit aggaszt, hogy vajon elég jó lesz-e az ajándékom. Főztem 3 fogásos ebédet -ami nálam nagy szó, ugyanis utálok főzni-, és csináltam egy videót a képeinkből amit majd le fogok neki vetíteni. Túl kevés? A francba,megint be fogok égni, pedig meg fogattam, hogy soha többet!

Fél óra múlva mindennel végeztem. Megterítettem, kidíszítettem a szobát, beállítottam a laptopot, hogy majd ha bejön egyből le tudjam játszani a videót, és felvettem a fekete csipkés ruhámat, ami fölül kicsit kivágott, de egyébként nagyon elegáns. Először nem akartam megvenni, mert sosem hordok feketét, de nagyon tetszett és nem tudtam ott hagyni. Hála a családnak, hogy erre a napra-merthogy tudták, hogy fontos nekem-, elmentek a mamához, hogy kettesbe tudjam tölteni az estét Adammel.

Már itt kéne lennie, nem szokott késni-gondoltam magamban-biztos nincs semmi baj, kocsival jön,de nem lakik olyan messze. Biztos nincs semmi baj, csak egy kicsit késik, előfordul.
Aztán végre megszólalt a telefon. futottam be a szobámba mert ott hagytam, de a kijelzőn nem állt az, hogy Adam. Akkor ki keres? Mindenki tudja, hogy most nem alkmalmas, hogy cseverésszünk. De azért fölveszem.

Helló.-szóltam a telefonba.
Üdvözlöm, maga Adam Marcell barátnője, Jenna Morgen?-kérdezte egy nő.
Igen, én vagyok, miért? Történt valami?-és akkor már sejtettem, de nem akartam elhinni.
Hölgyem, sajnálatos módon kell közölnünk önnel, hogy a barátja autóbalesetben életét vesztette.-mondta a nő.
Ez valami rossz vicc? Mert nem vagyok vicces kedvemben! Egyébként is nem rég beszéltem vele, és teljesen jól volt!!!!-mérgesedtem fel.
Hölgyem, nagyon sajnáljuk, de ez történt. A család többi tagja is megérkezett, de ők úgy látták jól, ha önnek is szólunk.-szólt nyugodt hangon a nő. De jó, hogy valaki tud tök nyugodt is lenni, de jó neki!!
Neem nem, ez biztos nem igaz, beszélni akarok Mrs. Macellel.-utasítottam.
Rendben, egy pillanat hölgyem.-szólt a nő és odaadta a telefont Mrs. Marcellnek.
Óó Jenna.-zokogott a telefonba. És ekkor törtem 1000 darabra, ekkor tudatosult bennem, hogy meghalt, ekkor tudatosult bennem, hogy már nem lesz velem, ekkor tudatosult bennem, hogy milyen érzés a fájdalom, és ekkor tudatosult bennem, hogy milyen érzés elveszteni azt, aki a világot jelentette számomra. 
NEEEEEEEEEEE.-ordítottam a telefonba és zokogásban törtem ki. Nem lehet, ő.. ő nem mehetett el.Még 5 percig csak sírtunk a telefonba mikor valaki szólt Mrs. Macellnek.
D-r-á-áá-gám, m-m-ost, l-e, kell...le k-ell t-e-nn-e-m.-sírt Mrs. Marcell.
Nem nem nem nem! Oda..oda megyek! Hol van? Hol van???-zokogtam a telefonba.
Miután Mrs. Marcell elmondta a címet, azonnal autóba ültem és odamentem.

A helyszínre érve láttam Adam kocsiját romokban. Azt a kocsit amivel átutaztuk egész Angliát, azt a kocsit amit mindig ha az ablakból megláttam fülig ért a szám. És most megint látom... darabjaiban. És még mit látok? Rendőröket, mentősöket.. és látok egy családot, egy anyát aki a férjének dőlve a zokog, és a férj is, amilyen erős jellem, ennek ellenére ő sem tudja magában tartani az érzelmeit és sír Mrs. Marcellel együtt. Valamint látok két tizenéves lányt, Adam testvéreit Lucyt és Saraht akik egymást átölelve sírnak. Látod ezt Adam??! Ezért kellett elmenned?? Itt hagytad őket..és engem szenvedni??

Zokogva rohantam a családhoz és átöleltem a párt, majd a két lány is csatlakozott és így sírtunk perceken keresztül amikor végre meg tudtam szólalni: Hol van?
Mr. Marcel nem tudott megszólalni így csak kezével rámutatott hol van Adam...Adam holtteste. Le volt takarva, de meg akartam nézni így odafutottam, de az egyik mentős megragadta a kezem. Hölgyem, ne haragudjon de nem nézheti meg!-mondta.
Miért?? Csak meg kell néznie valakinek, hogy azonosítsa!-förmedtem rá.
Higgye el, hogy, ha megnézné se tudná azonosítani,ugyanis a test...-mondta, de félbe hagyta a mondatát.
Mi van? Mi van a testtel?-kérdeztem sürgetően és dühösen.
Hölgyem..tudja, a test az ütközés.. közben..nem maradt egyben.-mondta halkan és közben rám se nézett.
Nem maradt egyben? Ez még is mit jelentsen??-kérdeztem, de aztán leesett..-De..de akkor maguk, hogy tudják azonosítani?-kérdeztem.
A jogosítvány és a személyigazolvány megegyezik a személlyel.-válaszolta én pedig ismét összetörtem és fagyott arccal álltam. Nem zokogtam, még csak nem is könnyeztem, csak bámultam magam elé mínusz 7 fokban és rá gondoltam, a közös emlékeinkre. Azokra a közös emlékekre amikor elmentünk az első randinkra, vagy amikor elvitt lovagolni és majdnem leestem a lóról, de ő ott volt és megtartott.  Vagy amikor korcsolyázni vitt a második randinkon és akkor csókolt meg először. Annyit nevettünk és annyit estünk, olyan jó volt. Aztán amikor megkapta a jogsiját és kitalálta, hogy akkor most velem átutazza Angliát.Hihetetlen volt.És mindez elmúlt..örökre..