6. fejezet

Ma, pontosan 6 hónapja, Január 2.-án vesztettem el őt. Emlékszem, hogy még terveztük, hogy együtt elmegyünk Spanyolországba a nyáron. Most már engem is elengedtek volna csak vele, senki mással. De már mindegy. Ehelyett itt ülök a szobám teraszán egyedül. Jó, nem mondom, hogy nem imádom Olaszországot, de..de nélküle nem. Minden nap egyre nehezebb. De tudom, hogy egyszer újra láthatom.

Szia Jen!-szólt halkan, már-már simogató hangon Nancy. Ezek szerint ott állt mögöttem, de mióta?
Szia.-szóltam rekedten.
Hoztam kávét.-nyújtotta át a bögrét.-Figyelj, menjünk el itthonról Tonyval?
Nem, nem, fölösleges.-mondtam.-majd én inkább elmegyek sétálni.
Biztos?-kérdezte, mire bólintottam.-És mit tervezel mára?
Igen.Nem tudom, akarok valamit, valamit amit föntről is lát, és emlékszik rá..tudod, az emlékére-mondtam.
Igen.Jenna..-kezdte.-valamit el kéne mondanom.
Mit?-kérdeztem meglepetten.
Tudod, a 2. évfordulótokra Adam készült neked valamivel, amit...amit nem sikerült odaadnia, és... csak én tudtam róla, mert engem kérdezett meg, hogy örülnél-e neki, így.. így most ez nálam van.-mondta.
Tesssééék??? Te tudtál róla és nem mondtad el??-mérgesedtem fel.
Jen, végighallgatsz??-kérdezte még mindig nyugodt hangon.
Igen.-válaszoltam még mindig dühösen.
Szóval, újra kellett csináltatni az egészet, ami elég macerás volt, mert ugye.. a beleset közben..az iratok.. megsemmisültek.. szóval rengeteget kellett telefonálnom, sőt el kellett mennem újracsináltatni, és a múlthéten küldték ki a levelet.-mondta.
Milyen levelet??-kezdtem könnyezni.
Ezt.-vette ki az újságok közül, amiket a kezében hordott.Sietve kibontottam és akkor láttam meg. Vett nekem egy csillagot. Egy csillagot a rohadt életbee!!! Azonnal elkezdtem zokogni.
Írt még mellé valamit, de nem tudom,hogy mit mert..a balesetben..szóval.. igen. Jenna ne sírj!!-kezdett el ő is sírni és átölelt.
Meg kell néznem közelebbről!!-szóltam pár perc elteltével.
Mit?-törölgette a szemét.
A csillagot. Hol lehet közelről megnézni, vagy is ilyen csillagászati távcsővel?-kérdeztem.
Nem tudom, talán a városban meg kéne kérdezni.-mondta.
Jó, kisírom magam és bemegyek.-helyeseltem, majd Nancy kiment a szobából.Szóval,vett nekem egy csillagot. Nem is tudom mit szóljak. Ez.. túl sok, ismét. Miért neki kellett elmennie?? Annyira igaz, hogy mindig azok mennek el akik a legértékesebbek voltak az életben, akik meg semmire se valók, ők itt maradnak 90 éves korukig. Imádom. 
Jött egy sms-em Miketól, ő nem tudja, hogy ma nem kívánok kimozdulni, max csak a csillag miatt.

 Gyorsan vissza is írtam neki,majd elindultam a városba gyalog. Már egészen kezdek hozzászokni ehhez  a napi be gyalogláshoz. 

A városba érve természetesen a faliújsághoz mentem hátha van kirakva olyan, hogy csillaglesés. De hát én is tudtam, hogy nem lesz, meg egyébként sem tudok olaszul, de hátha. Aztán néhány embert megkérdeztem, hogy tudnak-e nekem segíteni. Hát hogy is mondjam, fele nem értette mit akarok, mert hogy én csak angolul, vagy mutogatva tudok velük beszélni, másik fele pedig elhajtott mielőtt kérdeztem volna tőlük valamit, kedvesek. Hihi. Aztán úgy döntöttem feladom, és leültem a szokásos kis szökőkutamra az én szokásos kis szerelmespárjaimmal. Majd pillanatokon belül ott termett fölöttem valaki.

Szia!-szólt egy öreg néni, olyan 70 év körül lehetett.
Jó napot, miben segíthetek?-kérdeztem.
Valaki mondta, hogy keresel távcsövet amivel csillagot lehet nézni.-mondta vékonyka hangján.
Igen-igen, tudna segíteni??-csillant föl a szemem mai nap először.
Azt hiszem igen, van a padlásomon egy régi távcső ami még a férjemé volt, aki csillagászként dolgozott,szóval igen, tudnék.-mosolygott.
Tényleg? Jézusom, köszönöm! És még ma megoldható lenne?-álltam föl.
Azt hiszem, csak össze kéne szerelni és kitisztítani, már elég régóta meg van.-töprengett.
Szuper, megpróbálom összerakni.-mosolyogtam.
Rendben.-nevetett fel aranyosan.-Megadom a címem, és bármikor jöhetsz, otthon leszek, agy a tó partján.-mondta.Milyen tó?
Jó rendben, akkor fél nyolc körül jó lenne?-kérdeztem.
Fél nyolc.-mosolygott, majd elköszönt és lassan elballagott. Kis termetű,őszes hajú néni, de nagyon aranyosnak látszik, talán egyedül él. Egyébként..honnan tud angolul?

Hál' isten az idő hamar eltelt, szóval rohantam megkeresni Miss...jézusom a nevét se tudom-hoz. Tipikus olasz pici ház volt, az ablakban virágok, macskák a fonott kosárban, lépcsős, teraszos elrendezésű. Csöngettem, majd lassú léptekkel elindult a néni felém.

Szia! Látom ide találtál.-mosolygott majd beengedett a házba. A ház belseje is hű maradt az olaszos mintának: nagy konyha, kis nappali, tágas étkező.
Szép ház!-jegyeztem meg.
Köszönöm. Megboldogult férjemmel rendeztük be.-mosolygott, de láttam a szemében a hiányt, azt a hiányt. Tehát meghalt a férje.
Egyébként be sem mutatkoztam. Jenna Morgan vagyok.-nyújtottam a kezem.
Miss. Johnson.-nyújtotta ő is.-de szólíts Elizabethnek.
Értem.-mondtam.
Gyere menjünk fel a padlásra.-indult el az egyik irányba egy lépcső felé. Őőő, nálunk otthon a padlás nem így néz ki ahogy itt. Ugyanis ez a padlás tele volt ablakkal és minden cucc szépen el volt rendezve,a hatalmas ablak mellett pedig ott állt a távcső.
Össze szereltem volna, biztos sok időbe telhetett.-mérgelődtem, mert hát megengedi nekem, hogy a távcsőével megnézzek egy csillagot és még össze se szerelem.
Ugyan, egy nap legalább kétszer szétszerelem, majd vissza.-nevetett fel.
Igazán?-lepődtem meg.
Ez az egyetlen ami emlékékeztet a férjemre.-mosolygott a távolba világoskék szemeivel.
Értem. Igazán sajnálom.-simogattam meg a karját.
Igen..-nézett le a padlóra.-Gondolom neked sem lehet egyszerű.-nézett vissza rám.
Tessék?-kérdeztem.
Drágám, tudom mit élsz át. Látom a szemedben, én magam is ezt élem.-húzta el a száját.
Miért, mit élek át??-lettem kicsit idegesebb.
Elvesztettél valakit akit nagyon szerettél...-mondta halkan.
És ezt maga honnan veszi??-dühödtem be.
Rosszul sejtem?-szívta be a levegőt a száján gyorsan.
Nagyon is. Egyébként is, semmi köze az életemhez!!-csattantam fel "mi köze van hozzá" alapon.
Akkor ne haragudj!én azt hittem..-kezdte.
Na, jó. Köszönöm, hogy segíteni akart, nagyon aranyos magától, de fogalma sincs, hogy mit élek át és, hogy hogyan. Viszlát.-rohantam le a lépcsőn majd indultam el haza, persze, hogy az eső is elkezdett esni, miért ne. 

Igen lehet, hogy túlreagáltam. Igen, lehet, hogy jót akart. Igen, tudom, hogy egy idős nővel veszekedtem. És igen, tudom, hogy nem volt helyes. De amikor erről a témáról van szó, egyszerűen... mindig ideges, és dühös leszek. És egyébként is, hogy jön ahhoz, hogy elmondja nekem, hogy ő tudja mi a bajom. Francokat tudja. Senki se tudja.